íà÷àëüíàÿ | ñîäåðæàíèå | ôîòî

Resume.

Az udmurt népi díszítőművészet az évszázadok során sajátos művészeti hagyományokat terem­tett, amelyek jelentős helyet foglalnak el az Ural és a Volga-vidék kultúrájában. A folklórral és a népművészet más ágaival együtt az ud­murt nép kultúrájának napjainkban is fontos alkotóeleme, a nemzeti hagyományok és a nem­zeti tudat hordozója.

Udmurtföld egy markáns, eredetiségében mélyen gyökerező művészeti kultúra hazája. Területén a népi építészet és díszítő iparművészet számos alkotása maradt fenn. Udmurtföld - lakóinak történelmi-gazdasági és földrajzi adottságai révén - jelentős szerepet játszott a térség művészi kultúrájának a fejlődésében. Ez a beláthatatlan erdők vidéke, ahol a tűlevelű erdők a lombos erdőkkel váltakoznak, közöttük tarka virágszőnyegborította rétekkel, mezőkkel.

Az udmurt népi díszítőművészet különböző ágazatait kevéssé tanulmányozták eleddig. Az udmurtok dekoratív tárgyairól szóló első tudósítások a XVIII. századból származnak, amelyeket Pállasz P. Sz., Miller G. F., Georgi I. G. és Ricskov N. P. munkáiban és útijegyzeteiben ta­lálhatunk meg. A Volga-vidék népei életének és kultúrájának a XVIII. században megkezdett ta­nulmányozását a XIX. század etnográfusai folytatták. Átfogó etnográfiai anyag jelent meg az udmurtokról a század utolsó harmadában. De ha a szovjet korszak előtti irodalom egészéről szólunk, el kell mondanunk, hogy az udmurt kultúrát taglaló anyagok között csak szórvá­nyos közleményeket találunk a ruhadíszítésekről, a hímzésekről, a fafaragásról és a minden­napi életben való felhasználásukról. Udmurtföld művészetének rendszeres, tervszerű tanulmányozása a nagy októberi szocialista forradalmat követően kezdődött el. A 20-as 30-as évek az udmurt kultúra intenzív tanulmányozásának a korszaka. 1925-ben kezdte meg munkáját Udmurtföld területén Szokolov B. M. profesz-szor vezetésével az első tudományos etnográfiai expedíció, amelyet a Központi Néptudományi Múzeum szervezett; 1926-1928-ban a Tudományos Akadémia leningrádi részlegé­nek expedíciója, 1930-1931-ben pedig Marr N. J. igazgató vezetésével a Szovjet-Kelet Népeinek Tudományos Kutatóintézete expedíciói dolgoztak itt. Az 1930-as expedíció eredmé­nyeit a Szovjet-Kelet Népeinek Tudományos Kutatóintézete tudományos kiadványa tette közzé. A kiadvány cikkei gazdag tényanyagra támaszkodnak és számot tarthatnak a kutatók érdeklődésére.

Az udmurtok népi művészetének tanulmányozásához jelentős hozzájárulás Belicer V. N. Az udmurtok népviselete című monográfiája (Moszkva, 1951.). Udmurtföld népi díszítőmű­vészetének tanulmányozását az 1960-as 1970-es években nagyban segítették a megrendezésre kerülő összoroszországi és össz-szövetségi népművészeti seregszemlék. Ezeknek az éveknek a terméséből figyelmet érdemel Szemjonov V. A. Udmurt népi díszítőelemek (Izsevszk, 1964.) és Krjukova T. A. Udmurt népi képző­művészet (Izsevszk- Leningrád, 1973.) című albuma. Az udmurt népművészet művészettör­ténészi elemzésére ezekben az években az Ud­murt Autonóm SZSZK Minisztertanácsa mellett működő tudományos kutatóintézet munkájának gyűjteményes kiadásaiban Vinogradov Sz. N., Koroljova N. Sz. és Klimova K. M. cikkeiben kerül sor.

Az utóbbi években az udmurt népművészet több külföldi - Nilo Valóén, Ildikó Lehtinen finn és több más - kutató érdeklődését is fel­keltette.

Az udmurt népművészettel foglalkozó forrásmunkák elemzéséből kiderül, hogy a szerzők a fejlődésnek csupán egy-egy aspektusát érintették. Az udmurt népművészet teljes, mindent feltáró vizsgálata és elemzése még várat magára. A már levont következtetések általánosítása valamint azok kiegészítése és bővítése az újonnan feltárt művészeti emlékek alapján, továbbá az újabb dokumentumok tanulmányozása ko­moly tudományos, művészeti és gyakorlati fel­adatot jelent, ami ennek a munkának a tulaj­donképpeni alapját képezi. Az album összeállításánál a Köztársasági Helytörténeti Múzeum és az Udmurt Köztársaság Képzőművészeti Mú zeumának gyűjteményéből használták fel a népművészeti anyagokat, továbbá népművészek magángyűjteményeit.

AZ UDMURT DÍSZÍTŐMŰVÉSZET, MINT A LAKÓTÉR SZERVEZŐ ELEME.XIX. SZ. -XX. SZ. ELEJE

A népművészet tükrözi az adott nép jellemét, világlátását, a szépről alkotott képét. A népmű vészét továbbra is fenntartja helyét az ember környezetében. Az ember környezete pedig el­sősorban az otthona, sajátos térkihasználásává lakóinak életformájával, értékskálájuk és esztéti kai normáik sokféleségével. A lakóház milyen­sége viszont függ a környék klimatikus viszo­nyaitól és domborzatától egyaránt. Az udmurt népi építőművészetben a térbeépítés a termé­szethez való minőségileg sajátos viszonyként jelenik meg. Az udmurt lakóházak szervesen si múlnak bele a környező táj arculatába a termé­szet és az építészet harmóniájában rejlő egysé­get alkotva.

A népi építészek éltek a természet adta le­hetőségekkel a lakóházak és a kultikus építmé­nyek elhelyezési módját illetően. Ha egy telje­sen felépített udmurt paraszti portát megné­zünk, nagyon világosan felismerhető, hogy kapcsolat van az udvar belső tere és az épüle­tek elhelyezése között. Egy udmurt porta meg­jelenésében sokat köszönhet a kapunak. A ka­pu tölti be azt a kompozíciós szerepet, amely egyetlen szerves egységbe foglalta az udvar fő lé emelkedő építményeket.

A kapuk díszítésében rátapinthatunk az ud murtok sajátos térértelmezésére. Kitűnő példa erre - a napszimbólumok alkalmazása a kapu­díszítésben. E szimbólumok számos formai ele­me fellelhető: körök, oválisok, rombuszok, fél­körök. Az alapmotívum, a nap szimbolikus áb­rázolása a féldomború, süllyesztett faragás technikájával készült. A patriarkális életforma, a viszonylagos etnikai zártság és a földrajzi el­különülés meghatározóak voltak abban, hogy az udmurtoknál sajátos viszony alakult ki az otthonukhoz. A lakóhely bonyolult építészeti­térbeli együttese a formák és elképzelések egész világát magában foglalta, s ily módon a leghívebben tükrözte a nép szellemi életét, világlátását. Szemléletes példa erre az udmur­tok lakóépületeinek kiképzése a XIX. sz. első feléből - a kenosz és a korka. A kettő közül kü Ionosén érdekes a kenosz - az udmurtok nyári fűtés nélküli nemzeti épülete. A téli lakóépület a korka szabadtűzhelyes, amelyet a XIX. sz. második felében felvált az oroszokénak megfe­lelő zárttűzhelyes „tiszta szoba". A legfigyelem reméltóbbak a kétszintes kenoszok, amelyekne szerepe nem volt elhanyagolható az udmurt porta építészeti együttesének a kialakításában. A földszinten volt a kamra, a hombár, az eme­leten pedig a hálóhelyiség. A kenosz hosszúkás formájú volt, deszkából készült nyeregtetővel, az oromzat felől kis folyosóval (tornáccal), amelyet az oldalfalak kiálló gerendáira erősítet­tek és faragott oszlopokkal támasztottak meg. Erre az emeleti folyosóra egy külső lépcső ve­zetett. A gazdagabb családok egy udvarban két-három kenoszt is építettek a család minden házaspárának külön-külön. Az ifjú pár egy kü­lön felépített új kenoszban töltötte a mézeshe­teket.

Az udmurt kenosz belsejét szigorú egysze­rűség, ésszerűség és konstruktivitás jellemzi. Általában kevés berendezési tárgyat találunk benne, de azok jelenlétét az ésszerűség és a dekorativitás szempontja diktálja. A kenosz lakótere tárgyainak szigorúan logikus megválasztá­sában sajátos művészi jelleg nyilvánul meg.

 A kenosz díszítő textíliái közül kétségkívül a finom kidolgozású, pompás ágy-, ajtó- és ab­lakfüggönyök a hangadók. Nagy mintagazdag­ságukkal tűnnek ki azok a kendők, amelyet a szoba díszítésére akasztottak hol a falra, hol a mestergerendára. A kendők díszítése, bár mo­tívumaiban sok hasonlóságot mutat az ágy-, ajtó- és ablakfüggönyök, valamint szőnyegek mintáival, mintaszerkesztésében sajátos: három keresztcsíkra tagolódik a kendő mindkét végén. A díszítőszegély a kendő hosszának körülbelül az egyharmadát tölti be.

A mintás textíliák, amelyek hol használati, hol díszítő célból kaptak helyet a kenosz be­rendezésében, harmonikusan illeszkedtek egy­máshoz és egy páratlan, sokszínű tárgyi kör­nyezetet teremtettek benne. Később az udmur­tok a kenosz berendezésében kialakult művészi hagyományaikat átvitték a téli házuk, a korka belsejének a díszítésére is.

Az udmurt ház berendezésének két helyi változata alakult ki: az északi és a déli.

Az észak-udmurt házakban leginkább hasz­nálatos szőttesek szedett mintás és többnyüs-tös technikával készültek. Az északi szőttesek mintázatára az apró mértani minták lakonizmu­sa, a ritmikus tagolódás áttekinthetősége és egyszerűsége, valamint a színek élénksége, s ugyanakkor harmóniája jellemző. Az északi udmurtok mintaszövésében és mintaszerkeszté­sében tetten érhető nem csupán a Volga-menti és Ural-melléki rokon finnugor népek szőttesei­nek közös motívumkincse, de az észak-európai területen élő orosz lakosság művészete is. Megmutatkozik ez a kétvetülékes mintaszövés iránti érdeklődésben és az alapjában geometri­kus minta egyenletes, minden részletre kiterje­dő kidolgozásában, továbbá a piros-fehér kom­pozíciók és a lenszőttesek kedvelésében.

Külön kerül bemutatásra a beszermjanok díszítőművészete és a művészi szőttesek szerepe náluk a lakásbelsők díszítésében. A beszermjanok szőtteseiben az északi udmurtok szőtteseire emlékeztető vonások mellett vannak olyanok is, amelyek a déli udmurtokéval rokonítja azokat. Eredetiek a beszermjanok egy vagy több szál behálózásával készült azsúrmintás, áttört szőt­tesei. Azsúrmintával díszítették az ágy- és ajtó­függönyöket, kendőket, abroszokat, a bölcső takaróját. A könyv fejezete részletesen elemzi a déli udmurtok mintás szövését és szőnyegszövését. Lakásaikban a díszítő textíliák bősé­ge, színgazdagsága, mértani mintáik sokfélesége a nemzetnek a rendről és a kényelemről al­kotott elképzeléseit tükrözi.

 A déli udmurtokat körülvevő tárgyi világban a fő helyet a szőnyegek foglalják el. Készítési technikájukra nézve ezek a szőnyegek nem bolyhosak, simák, szálbehúzással, több nyüsttel készültek. Mintaszerkesztésük szerint a szőnye­gek szélminta nélküliekre és zártakra oszlanak, utóbbiaknak van egy középső mezeje, amit szélminta vesz körül. A déli udmurtok minta­szövésében alkalmazott technikák sokféleségében sajátos helyi vonások észlelhetők. Az egyik ilyen sajátosság a sokszínűség és a színek nagyfokú telítettsége. A minták felnagyítottak és sematizáltak, ami a keresztszálként alkalma­zott gyapjúfonállal magyarázható. A színelosztásban az asszimmetria érvényesül a vonalak ritmusát nem követi a színeké.

A déli udmurtok az egész finnugor népcso­portból kitűnnek mintás szőtteseik készítésének sajátos technikájával és mintázatával, azok sok­féleségével és esztétikai horderejével.

Az udmurt lakásbelsők sajátossága, hogy minimális mennyiségű bútort használnak, sza­baddá téve a teret a díszítő textíliáknak és a fá­ból készített tárgyaknak, olyanoknak, mint a hétköznapi és a rituális edények, a faragott hímzőrámák és guzsalyok, nyírfaháncsból ké­szített sótartók és kosarak, bölcsők és ágyfejek („jürazpu"), amelyekre a tárgyak formai építkezésének tektonikussága, a körvonalak plaszti­kusságában rejlő energia és kifejező erő, vala­mint a díszítőelemek bizonyos visszafogottsága jellemző. A szőttesektől eltérően a faragással és fonással készült mindennapi tárgyak tekintetében nincs helyi eltérés az északi és a déli ud­murtok között, ellenkezőleg éppen a népművé­szet eme ágazataiban mutatkoznak meg az ud­murtok művészi elveinek közös volta. Ez első­sorban a faragott köznapi tárgyakra vonatkozik, amelyekben az udmurtok általánosan elfoga­dott esztétikai elképzelései összegeződtek és segítették a pontos, meghatározott művészeti normák kikristályosodását. A nép művészeinek sajátos technológiájuk segítségével sikerült a legmélyrehatóbban felszínre hozni egy-egy anyag dekoratív lehetőségeit.

Érdekesek és sokfélék formai megoldásuk és díszítésük szempontjából a rituális edények, amelyeket rendszerint nyírfából, nyárfából, fe­nyőfából, gyökérből és csavart fából faragtak. Az udmurt nemzeti rituális edények közül fi­gyelmet érdemel a nagy női merítőkanál, amely általában úszó madár vagy hajó formájú. Ez volt az oszthatatlanság, a vérségi kötelék és a fajfenntartás jele, szimbóluma.

A hétköznapi használati tárgyak sorából ér­demes kiemelni azokat a tálakat, amelyekben a kását szolgálták fel, amikor megegyeztek a „jürdona"-hozományban. A tálak külső vagy belső oldalára a mesterek odafaragták a „puszi-tamgi"-t, a nemzetség jelét, amelyek finom raj­zolatukkal díszítették úgy a köznapi, mint a ri­tuális edényeket is. Művészi kivitelezésükben a nyírfakéreg kosarak, dobozok igen sokfélék. Gazdagon díszítettek mértani alakzatokkal: há­romszögekkel, rombikus motívumokkal, körök­kel, amelyeket ma is a nap szimbólumaként fo­gunk fel, s amelyek a régmúlt tudati emlékeit idézik fel az emberben.

 A jó megfigyelőkészség és a természettel való közelség tanította meg az udmurt művészt arra, hogy ne csak érezze az anyagot, de bánni is tudjon vele alkotóan. A művészi famegmun­kálásban tetten érhető, hogy az alkotó nemcsak érti, de még ki is hangsúlyozza annak tárgyi voltát, s ez a vonás legszembetűnőbben a fonás művészetében nyilvánul meg. A fűzfavesz-szők, a fenyőforgácsok és a nyírfakéreg meg­munkálásának egyszerűsége, s az a tény, hogy ezek az anyagok mindig bőségesen álltak ren­delkezésre, továbbá az ilyen eszközök viszony­lagos könnyűsége és tartóssága a fonást nélkü­lözhetetlenné tették számos használati tárgy készítésénél.

Magas fejlettségi szintet ért el az udmurtok-nál a vessző- és háncsfonás: a sakktáblaszerű, a spirális, a hosszanti, a harántcsúsztatott s ezeknek a különféle változatai. A sakktábla­szerű, keresztfonást például a fenyőforgácsból készült dobozszerű nagy kosarak készítésénél alkalmazták. Ilyenekben őrizték a gyapjút, a pelyhet, ilyenekben tartották a textíliákat és a fehérneműt is.

DÍSZÍTŐMŰVÉSZET AZ UDMURTOK HA­GYOMÁNYOS ÖLTÖZETÉNEK EGYÜTTE­SÉBEN. XIX. SZ. - XX. SZ. ELEJE

A lakásbelsőkben uralkodó szerepet játszó tex­tíliák gazdag tradíciójú mintaszerkesztésén és színépítkezésén alapuló díszítési rendszer sajá­tosan fejlődött a ruhadíszítésben. A lakótér szabályos térbeli és tárgybeli elrendezésén nyugvó harmóniában a ruházat sajátos szerephez jutott. Szervesen kapcsolódott ehhez a térhez, és az egyik legfontosabb eleme volt az adott, művé­szi értelmet nyert közegnek.

 A hagyományos öltözet díszítésének elvei legjobban az északi udmurtok női viseletében nyilvánulnak meg, amely napjainkig megőrizte az ősi udmurt öltözet lényeges vonásait és szi­gorúan betartott díszítését. Az öltözet formái­nak visszafogottsága, egyszerűsége, jól átgon­doltsága, az alapdarabok pontos arányai nagy kifejezőerőt kölcsönöznek a női öltözéknek. Míg a XIX. század első felében a női öltözet dí­szítésében a hímzés volt a hangadó, a század második felétől fogva az északi udmurtok a hímzést mintás szőttesekre cserélték fel. A vörös színű, szedett minták az ujjakra és a ruha széleire kerültek. Nagyon szembetűnőek voltak az ingek és köpenyek fehér anyagán. Ugyanakkor minden egyes ruhadarabnak meg­volt a maga mintája, a minta nagyságát pedig meghatározta a fehér háttér és a minta aránya. Érdemes külön megfigyelni, milyen szigorú sza­bályok alapján helyezték el a hímzést a női ru­házaton. A hímzések a mellrészt, az ujjakat és az ing szegélyét borították. A kivarrott mellrész (kabacsi) látható volt a köntös nyílásában. Az itt elhelyezett hímzések a legbonyolultabb és legmunkaigényesebb öltésekkel, a szálszámolá-sos ferde öltéssel, száröltéssel, tömőöltéssel és ágasöltéssel készültek. A kabacsik hímzésének egyik sajátossága az, hogy a különböző öltések olyan közel kerültek egymáshoz, hogy teljesen betakarják az alapanyagot.

 A hímzés és a szövés nem játszott kisebb szerepet a beszermjan női viseletben sem. Ná­luk a hímzés és a szövés mintáinak megvoltak a maga szigorú logika és ésszerűség szabta tör­vényei és megvolt a színek és vonalak ritmusá­ra épülő harmóniájuk.

A déli udmurtoknál a szövött minta volt a női ruhák kedvelt díszítési módja. Ezeknek a női ruháknak megvoltak a maguk elidegenít­hetetlen sajátosságai. Ezt a sajátosságot a kü­lönféle mintaszövési technikák - szálbehúzásos, szedett mintás, több nyüstös - alkalmazásával érték el. A szabásvonalat és a ruha sziluettjét néhány mértani alakzatból, rombuszból, keresztből, háromszögből álló, vagy indaszerű minta emelte ki. Egyes helyeken sűrű volt a minta, másutt szellősebb, nagyobb hézagok­kal, s mindez abból a célból, hogy kihangsú­lyozza az egész öltözet építkezési szerkezetét, formáinak plasztikusságát.

 A déli udmurtok ünnepi női viseletében nagy szerepet kaptak az ékszerek: melldíszek, fülönfüggők, karkötők. Ezek az ékszerek általá­ban egyszerű formájúak, ezüstből készültek, néha aranyozottak. A mesterek gyakran hasz­náltak díszítésre ezüst pénzérméket. Érdekesek a karkötők, amelyek az ékszerkészletek elen­gedhetetlen elemei voltak. Általában páros volt a számuk, mintázatuk azonban többnyire kü­lönbözött egymástól. Eredetiek az ezüst melldí­szek (moniszták), amelyek a XIX. század máso­dik felétől váltak kedveltté a délen lakó udmurt nők körében.

A XIX. század végén - a XX. század elején a déli udmurtok öltözetének díszítése lényeges változásokon megy át. Az addigi kétszínű piros­fehér mintázat helyét a sokszínűség váltja fel, ahol a hangadó színek az anilin, a zöld, a mál­na, az ibolya és más élénk színek.

AZ UDMURT NÉPMŰVÉSZET NAPJAINK­BAN ÉS KORTÁRS MŰVELŐI

 Az udmurt díszítőművészet ma sem veszített je­lentőségéből és napjainkig élő hagyomány. Ugyanakkor ez a hagyomány egy egyre inkább urbanizálódó mai falu sajátos körülményei kö­zött fejlődik tovább.

Ezzel kapcsolatban meg kell állapítanunk, hogy az udmurtok népi művészete különös in­tenzitással fejlődik a nagy ipari centrumokhoz közel eső vidékeken. Ez annak tanúbizonyítéka, hogy a népi díszítőművészet függetlenül létezik a társadalom gazdasági és műszaki szintjétől. A népi díszítőművészet Udmurtföld mai kultú­rájának elválaszthatatlan részeként továbbra is megőrzi magas művészi színvonalát. Helyhez kötődő sajátosságainak gazdagsága arról ta­núskodik, hogy egy bonyolult, többsíkú jelen­séggel állunk szemben.

 Az udmurtok díszítőművészetében gazdag ősi hagyománya van a textíliáknak. A szőttesek, a hímzések, a művészi kötés, a szőnyegszövés volt a népművészet legvirágzóbb ága.

A fejezet megvilágítja, milyen szerepet ját­szik a népi díszítőművészet a mai otthon be­rendezésében. A belső térkihasználás alapelveit tekintve megállapíthatjuk, hogy bizonyos ese­tekben a hagyományos elemek harmonikusan együttélnek az új életforma elemeivel. Másutt, bár ez a ritkább, láthatjuk a hagyományos meg­őrzését. A modern lakásbelsőkön a minták fő-hangsúlya a könnyed, lebbenő függönytextíli­ákról a bútortextilre helyeződött át. Az újszerű összetétel kialakulásában nem utolsó szerepet játszott a gyári bútor és a gyári szőttesek meg­jelenése. A ránézésre különböző típusú gyári és kézi szőttesek nem ütik egymást, ellenkezőleg, kölcsönös - méretbeli, ritmikai, színtartalmi - kapcsolatba kerülve egymással egy harmoni­kus lakásbelsőt képeznek.

 Napjaink udmurt szőtteskészítői és sző­nyegszövői között is vannak igen eredeti, egyé­ni hangú művészek. Közéjük sorolható Behte-reva G. L, Tyimofejeva 0. J., Mazitova Z. A. és sokan mások. Ők azok, akik alkotó módon foly­tatják az udmurt textilművészet hagyományait, őrzik annak sokszínűségét, gazdag motívum­kincsét.

 Az utóbbi években lényeges változások mentek végbe az udmurt otthon művészi díszí­tésében. Napjainkban díszítőelemként széles körben alkalmazzák a fafaragást és a festést. De talán soha ennek előtte nem volt az udmurt pa­raszt háza ilyen nagy odaadással díszítve, nem nézett ki ilyen szépen. Most a faragott ablak­keretek, párkányok, homlokzatok díszítését ki­egészíti az egész fal és homlokzati rész azsúr-mintázatú deszkaburkolata. Az utóbbi öt évben készült házaknál a rátétek mintázatát fűrésze­léssel vágják ki és többszínűre festik. A színek nagymértékben segítik, hogy az épületkülső és -belső dekoratív elemei szorosabb kapcsolatba kerüljenek egymással. Néhány faragott díszítő­elem motívum használatában rokonságot mutat e motívumoknak a textíliáknál történő alkalma­zásával.

Mi, kétségtelenül, az udmurt népművészet fejlődési és újjászületési folyamatának vagyunk tanúi, jóllehet számos alkotói és szervezési problémával kell szembenézni, amelyek általá­nosak, az ország más vidékeire is jellemzőnek mondhatók. Szélesíteni kell a népművészet szféráját, újra kell éleszteni a századelőn ki­hunyt szövőcentrumokat, fokozni a részvételt, új szervezeti formákat találni, bővíteni a nép­művészek számát, növelni tekintélyüket - ezek a népművészet azon problémái, amelyek meg­oldása biztosíthatja továbbfejlődésének útját modern világunkban.

  íà÷àëüíàÿ | ñîäåðæàíèå | ôîòî